IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az új Apple Watch és iPad már a Keynote-on sem kaphat helyet

Azt már a vállalat is kénytelen volt hivatalosan elismerni, hogy az idei iPhone-ok értékesítése nem kezdődhet meg a szokásos ütemben szeptemberben. Egyelőre azonban csak annyi hivatalos infó állt rendelkezésünkre, hogy „néhány héttel később” lesznek elérhetők a termékek.

Most, nagy visszatérőként, Jon Prosser hozott némi információt arról, mik is lehetnek az Apple idén őszi tervei. Vegyük szépen sorba a találgatásait.

Prosser szerint:

  • Az idei új Apple Watch és iPad modellek bejelentését már nem is a Keynote-on teszi meg a vállalat. Valamikor a szeptember 7-i héten kiadhatnak egy sajtóközleményt az újonnan érkező eszközökről. Ez a gyakorlatban két dolgot jelenthet: vagy valami jelentéktelen frissítést kapnak a készülékek, amiért már nem is érdemes őket bevenni a bemutatóba, vgy pedig már szép készleteket halmoztak fel a késztermékekből és minél előbb el szeretnék kezdeni értékesíteni a készülékeket, nem akarják kivárni az októberre csúszó Keynote-ot. De még az is lehet, hogy mindkét eset játszik…
  • Az iPhone 12-t bemutató eseménye valamikor a 42. hétre csúszhat október 12 után, amikor meg is kezdődhet a készülékek előrendelés, azonban a szállításra még egy hetet várni kell.
  • Az iPhone 12 Pro szériájára pedig egészen novemberig kell várni mind az előrendeléssel, mind pedig a szállítással.

Mostanában már annyi infó látott napvilágot, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja a történéseket. Vajon Prossernek valóban belsős információi vannak, vagy csak marha jót blöffölt a visszatérés reményében?

Borítókép: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

Érkeznek az Apple Far Out eseményének legnagyobb bejelentései

Anikó

Az őszi bejelentések fele októberre tolódhat

Anikó

Szeptember 7-én tarthatja következő bemutatóját az Apple

Anikó