IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Hiába vettek sokan miatta Teslát, kizárták a programból

Rich Rebuilds az egyik legnépszerűbb elektromos autós YouTuber. Videóiban törött, selejt Teslákból varázsol újakat. Ez mindeddig tetszett is a vállalatnak, aztán tegnap jött a hidegzuhany.

Rich Benoit mindig is nagyon szeretett volna egy Teslát, de IT managerként nem volt 75-100 000 felesleges dollárja arra, hogy vegyen magának egy új modellt. Elhatározta tehát, hogy hobbiból elkezd régi, törött, selejtes, hibás vagy bármi más egyéb nyűggel rendelkező Teslákat felújítani, és így olcsóbban tud ő is összerakni magának egyet.

Mivel Massachusettsben él, könnyebb dolga van, mint egy átlagembernek, ugyanis ott a felhasználónak joga van az általa vásárolt eszközök bütykölésére és javítására, ha elromlik. Viszont az meg kevésbé kedvező, hogy a Tesla nem árul alkatrészeket az autójához, csak ők forgalmazzák őket (???). Benoitnak így egy kicsit nehezebb dolga volt, de megoldotta úgy, hogy több roncsautót vásárolt és mentegette belőle a még használható darabokat.

Hiába járt a sós vízben, Rich akkor is látta benne az értéket – Forrás: Auto Evolution

2016 tavaszán elindította Rich Rebuildsre keresztelt YouTube csatornáját, ahol lépésről-lépésre rögzítette az első újraépítését. Ez egy Model S volt, amivel sós vízbe hajtottak és elsüllyedt. 14 ezer dollárért jutott hozzá, de igazából csak a kasztnira volt szüksége, mert a víz mindent tönkretett benne. 3 aksielem azonban érintetlenül maradt, darabját 3000 dollárért eladta, a selejt motort is megvette valaki 3000 dollárért, valamint még a légzsákokat, kesztyűtartót és egyéb apróbb elemeket is értékesítette. Így szinte ingyen szerezte meg a kasztnit.

Vett egy második S modellt is 14 500 dollárért, amivel frontálisan ütköztek, így a kasztnija teljesen használhatatlan volt, de a belső tér és csomó alkatrész átrakható volt az úsztatott autóba. Itt is értékesítette a számára nem szükséges elemeket, és a végére összesen 6500 dollárba (nagyjából kétmillió forintba) került neki egy teljesen megbízhatóan működő, sérülésmentes kasztnival rendelkező Tesla Model S. Ennyiből itthon egy 5-10 éves Fordot veszünk.

Ahogy egyre több tartalmat töltött fel a csatornájára 2018-ban, a nézők megkedvelték a vicces, csípős, szarkasztikus stílusát, és már félmilliósra csúszott a követőtábora, népszerűbb videói pedig milliós megtekintéseket hoztak neki. Eközben még egy Referral Code-ot is sikerült nagy nehezen szereznie a Teslától. Ez ugyan készpénzt nem hozott neki, de ha egy ismerősöd vagy követőd a te linked megadásával vásárol Teslát, mindketten 1500 km-nyi ingyentöltést kaptok, havonta sorsoltak köztük egy Model Y-t és negyedévente egy Roadstert. Rich nagyon boldog volt a támogatás miatt, és videói alatt mindig szerepelt a Tesla linkje.

Közben saját vállalkozásba is kezdett: összesodorta az élet azzal a Tesla dolgozóval, aki anno azt mondta neki, hogy sajnos nem adhatnak el alkatrészeket külön. Chris Salvo időközben egy EV Tuning nevű webshop tulajdonosa lett, ugyanis őt is frusztrálta ez a dolog az amerikai cégnél, és innen-onnan összeszedett Tesla alkatrészeket árult online. Megbeszélték Rich-csel, hogy közös üzletbe kezdenek. 2019-ben nyílt meg az Electrified Garage, egy nem hivatalos Tesla szerviz.

Az Electrified Garage hiánypótló vállalkozás volt – Forrás: Inside Evs

Az üzlet flottul megy, de úgy tűnik, a Teslának a lassan egy éve tartó siker szemet szúrt. Először eltűnt pár videó a YouTube csatornájáról, tegnap pedig Twitteren közölte a hírt a követőivel, hogy a Tesla először technikai problémákra hivatkozva elvette a Referral Code-ját. Amikor pedig megpróbálta visszakérni, azt a választ kapta, hogy újra átnézték a YouTube csatornáját, és már nem felel meg a követelményeiknek.

A megfogalmazás szerint nem felel meg a program “jóhiszemű szellemiségének”, és ezért visszamenőleg is elvették eddig megszerzett pontjait. Ezzel pedig egy igazán érdekes kérdést vet fel: ha többen is Rich kódjával (az ő “marketingtevékenységének köszönhetően”) vásároltak Teslát, akkor az miért is sérti a Tesla érdekeit? Fel is háborodott a híren a követőtábora.

Rich azonban nem búslakodik, később egy olyan posztot is írt, amiben érthetőnek titulálja a Tesla döntését, és dolgozik tovább az Electrified Garage projekten, és még több embert segíti majd olcsóbban Teslákhoz.

Források: Rich Rebuilds Twitter, YouTube, Boston.com 

Te meg mernél venni egy összeeszkábált prémium verdát, vagy inkább közlekedsz olcsóbb, de gyári autókkal?

Kapcsolódó cikkeink

Elon Musk még mindig vezeti a legjobban fizetett CEO-k listáját

Anikó

Elon Musk az Apple élén?

Anikó

Elon Musk teljesen beleállt az Apple-be

Anikó