IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Így fagyaszthatják be az Apple-t Kínában?

A 420 milliárd forintos per megnyerésére talán kis esélye van a kínai cégnek az Apple ellen. De egy jó ürügy lehet az ország vezetésének, ha lépni akarnak Trump legújabb ötletére.

Annak ellenére, hogy az USA-Kína vámháború miatt a Huawei és sok más kínai gyártó tiltólistára került a Google-nél, az Apple továbbra is vígan árulhatja termékeit Kínában. Annyira, hogy a harmadik legnagyobb piacává vált az Egyesült Államok és Európa után, ahol a legutóbbi negyedévben 9,33 milliárd dolláros bevételt generált. A mostani hír viszont betehet kicsit a biznisznek.

Forrás: Smart Living

A Shanghai Zhizhen Network ugyanis most nagyjából 420 milliárd forintra perli a cupertinói techmammutot szabadalmának jogszerűtlen használata címén. Az Apple állítólag Siriben használ olyan elemeket, amiket a Shanghai Zhizhen Network korábban levédett.

A történet egyébként cseppet sem újkeletű: még 2014-ben jött az első bírósági döntés, miszerint az Apple megsértett egy hangfelismeréssel kapcsolatos szabadalmat. Amit természetesen megtámadtak, és egy év múlva meg is nyertek. 2020 júniusában azonban a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a Shanghai Zhizhen Network tényleg rendelkezik a szabadalommal, ezért most a per.

Egy kínai cég egy amerikait másolással vádol, mosolyoghatnánk rajta, és nem ok nélkül. Ha mindez pár évvel ezelőtt történik, talán hírértéke sem lenne. Bár az immateriális javakhoz nem kell nagy személyzet (pakolhatunk egy üres Kft.-t is tele milliárdnyi szabadalommal), azért a Shanghai Zhizhen Network 4 fős foglalkoztatása azt mutatja, nem egy tech óriásról beszélünk, akik vélhetően óriási éves bónuszban bíznak egy esetleges nyert per esetén.

Azonban az időzítés elég érdekes: épp most szállt bele Trump a Tiktokba, amit szerinte amerikai cégnek kéne felvásárolnia (hello Microsoft!). A keresetben pedig a Shanghai Zhizhen Network azt kéri, hogy a per ideje alatt függesszék fel az érintett eszközök árusítását. A Siri annyira beépült az Apple ökoszisztémába, hogy a tokokon, kábeleken és hasonló kiegészítőkön kívül az Apple kínai webshop kínálata az Apple Pencilből és a Pro Display XDR-ból állna…

Erre még a Wall Street Journal szerint is kicsi az esély. Kérdés, hogy mennyire hiszünk a Kínai Népköztársaság bíróságának függetlenségében. Valószínűleg csak egy finom kis célzásról beszélünk, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok további szigorítása esetén ott az egyértelmű lépés, hogyan fagyasszák be az Apple-t pillanatok alatt.

Forrás: The Wall Street Journal

Szerinted mi lesz ennek a vámháborúnak a vége? Meglépi Kína az Apple és más cégek kitiltását? Vagy Trump is visszavesz egy fokkal?

Kapcsolódó cikkeink

Donald Trump vs. Social Media – a volt elnök mindenkit is beperelne

Anikó

Feltámad a Tamagotchi!

Anikó

Lehetett volna fekete kerámiából is Apple Watch Edition

Anikó