IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Máris mém lett a frissen bemutatott PlayStation 5-ből

A Sony tegnap este leleplezte a PlayStation legújabb verzióját. Jöjjön egy gyors összefoglaló a készülékről, és aztán a lényeg, a mémek!

Az idén karácsonyra már a boltokba kerülő, egyelőre ismeretlen árazású PlayStation 5-ből idén két verzió készül. Ax Xbox Series X-hez hasonlóan leginkább úgy lett kialakítva, hogy függőlegesen legyen elhelyezve, a fekete és fehér designú borítás pedig passzol az új kontroller kinézetéhez.

Forrás: PS

A fő különbség a két érkező verzió között, hogy az egyik 4K Blu-ray drive-val ellátott, míg a másik kizárólagosan Digital Edition. Ez jóval vékonyabb formát is eredményez, na és persze szerényebb árazást is. Majd meglátjuk, sok mindent bejelentettek, de ezt nem.

A készülékek mellett egy sor új kiegészítő is érkezik, többek közt egy Dual Sense töltő, új HD kamera, Pulse 3D wireless névre hallgató headset és egy médiás távirányító. Ezek is mind a PS5-tel érkeznek, valamikor, valamennyiért.

Az ígértek szerint a borítás alatt egy 8 magos AMD Zen 2 CPU és custom AMD RDNA 2 alapú GPU dorombol. Az AMD chipje 10,28 teraflop teljesítményre képes. Emellett pedig a gyors olvasási sebességet az 5,5 GB/s-es 825 GB-os SSD tárhely adja. A PS5 támogatja a 8K-s grafikát és 4K-ra is képes, méghozzá 120 Hz-es képernyőfrissítési rátával.

Forrás: PS

Ami pedig talán az egyik legfontosabb, az új PS5 közel 4000 PS4-es játékkal lesz visszafelé kompatibilis, azokat pedig még jobb minőségben lehet majd játszani vele.

És akkor jöjjön a fun part. Mint azt már lassan minden új tech termék esetében megszokhattuk, egy rakat mém született helyből a bejelenetés után. Mazsoláztunk kicsit a legjobbakból.

Borítókép: PS

Kapcsolódó cikkeink

Ikonikus Sony PS játékok bukkanhatnak fel az App Store-ban

Anikó

Megszűnik a PlayStation 3, a PSP és a Vita online boltja

Foltin

Lekerült a Cyberpunk 2077 a PlayStation Store-ból

Anikó