IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Megérkezett Zuckerberg válasza a Facebookot érintő bojkottra

A kék óriás első embere szerint nincs értelme változtatni a jelenlegi irányelveken.

A Facebook-bojkott ügy már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, az előzményeket és az indokokat a keddi cikkben próbáltam érthetően összefoglalni. Ami érdekes, hogy az akkori források nagyjából 60-150 tagról számoltak be, akik csatlakoztak az összefogáshoz, míg ma ez a szám már 200-500. Bármelyik adatnak is hiszünk, ez mindenképp marginális növekedés néhány nap alatt, ráadásul azóta olyan vállalatok is csatlakoztak a #StopHateforProfit kampányhoz, mint az Adidas, a Ford és a Lego.

Éppen ezért meglepő, hogy a The Information információi szerint Zuckerberg a következőt találta mondani:

“Az ügy a bevételeink kis százalékát fenyegeti, így inkább reputációs kockázatot jelenthet. arra számítunk, hogy a hirdetőink hamarosan visszatérnek a platformra.”

Ráadásul itt nem állt meg: a vállalat alkalmazottjaival állítólag azt közölte, hogy semmilyen módosítást nem eszközölnek majd az irányelvekben a bojkott ellenére sem. Látva azt, hogy milyen mértékben nő a tiltakozók száma, mekkora óriások csatlakoznak az ügyhöz, a kijelentés elsőre felelőtlennek döntésnek tűnhet. Azonban könnyen előfordulhat, hogy éppen ez a határozott fellépés lesz a nyerő, és egyelőre a tőzsde is Zuckerbergnek ad igazat. A néhány nappal ezelőtti 7%-os esés után ugyanis kezd visszaállni a helyzet, ismét 240 USD környékén áll a részvény ára.

Már az Adidas is a bojkottálók között. Forrás: Bild

Azt persze továbbra is látni kell, hogy ha a Facebook legnagyobb bevételei a hirdetőkből vannak, azonban mindez 8 millió céget, és éves szinten 70 milliárd dollárt jelent, melyből jelenleg nagyjából 300 hirdető és ezzel együtt kb. 50 millió dollár látszik kiesni a kasszából. És abban igaza van Zuckerbergnek, hogy ez az összeg nem egetrengető, ráadásul ezzel a többi, megmaradt hirdetőt serkenthetik további költekezésekre, egyelőre nagyon nem látni, hol lehet még a vége. Ha ezek a számok majd a 10 000 bojkottálóhoz és azzal együtt a milliárdos kieséshez közelítenek majd, valószínűleg érdemes lesz átgondolnia a helyzetet.

Kérdés, hogy a vállalatoknak valóban szívügye e az, hogy a közösségi médiában megfelelően legyenek cenzúrázva az abuzív megfogalmazást tartalmazó posztok, vagy csak egyszerűen trendi manapság mindenféle társadalmilag fontos ügyek mögé beállni. Ezzel pedig sokkal nagyobb hírnevet, sokkal több megjelenést szerezve, mint az említett hirdetésekkel. Ráadásul egy ilyen média visszhang remekül tud árnyalni más, a háttérben zajló történéseket.

Forrás: Business Insider

Szerinted melyik oldal kerül ki győztesként az ügyből?

Kapcsolódó cikkeink

A metaverzum a jövő

Anikó

Az év legrosszabb vállalata: Facebook

Anikó

Többfrontossá válik az Apple és Meta közti háború

Anikó