IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Rengeteget költöttünk appokra 2020-ban

A Sensor Tower legfrissebb jelentése szerint tavaly jóval több pénzt tapsoltunk el a két legnagyobb mobilos alkalmazásboltban, mint 2019-ben.

Néhány napja számoltunk be arról, hogy a Sensor Tower rekord költekezést mért az App Store-on a karácsonyi szezonban, de máris itt az újabb csúcsdöntés. Az elemzőcég legfrissebb összefoglalója a teljes 2020-as évre vonatkozik, amiről azt írja, hogy a felhasználók világszerte 111 milliárd dollárt áldoztak az App Store-ban és Play Áruházban kínált alkalmazásokra, ami 30%-os növekedés a 2019-es forgalomhoz képest. Az összegbe természetesen nem csak a prémium appok számítanak bele, hanem az alkalmazáson belüli vásárlások és az előfizetések is.

A mobilos appokra fordított teljes összeg a két legnagyobb alkalmazásboltban, 2019 és 2020. Forrás: SensorTower

A prímet szokás szerint az App Store viszi, ahol csaknem kétszer annyit (72,3 milliárd dollárt) költöttek a vásárlók, mint a Play Áruházban (38,6 milliárd dollár). A két platform az előző évhez képest hasonló növekedést (30,3% és 30%) produkált, valamint a köztük lévő különbség aránya sem változott számottevően.

A legtöbb bevételt termelő nem játék-jellegű appok összesítésben és platformok szerint, 2020. Forrás: SensorTower

A Sensor Tower külön is összesítette az appokra vonatkozó adatokat. Számításaik szerint az App Store-on 2020-ban a játékoktól eltekintve is a szórakoztató kategória volt a legsikeresebb 5,3 milliárd dollár bevétellel, míg a Google boltjában a közösségi alkalmazások taroltak 1,2 milliárd dollárral. Az appok szerinti bontás alapján az almás platformon a TikTok lett a győztes 1,2 millió dolláros költekezést generálva, míg a Play Áruházban a Google One szolgáltatás áll az élen 444 millió dollárral. Ami a két alkalmazásbolt összesítését illeti, itt ugyanúgy a TikTok-YouTube-Tinder triumvirátusa vezet, mint az App Store rangsorán.

A legnagyobb bevételt elérő mobilos játékok összesítésben és platform szerint, 2020. Forrás: SensorTower

A legjobb fejőstehénnek persze tavaly is a játékok bizonyultak, amiben besegíthetett a pandémia is (ld. ezt a korábbi felmérést). 2020-ban összesen 79,5 milliárd dollárt költöttünk mobilos játékokra, ebből 47,6 milliárdot az App Store-on, 31,9 milliárdot pedig a Play Áruházban. Ez összesen 26%-os növekedés a 2019-es 63 milliárd dollárhoz lépest. Az App Store legjövedelmezőbb játéka az Arena of Valor volt, míg a Play Áruházon a Coin Master szerezte meg a vezetést. Összesítésben viszont a PUBG Mobile került az első helyre, a harmadikon pedig a Pokemon GO áll, melynek készítői a járvány miatt egy sor változtatást eszközöltek a séta-alapú játékban.

Appletöltések teljes mennyisége, 2019 és 2020. Forrás: SensorTower

De nem csak az alkalmazásokra elvert pénz összegében hozott gyarapodást a 2020-as esztendő, az appletöltések mennyisége szintén rekordot döntött. Az App Store-on és a Play Áruházban összesen közel 143 milliárd telepítést indítottak a felhasználók, ami 23,7%-os emelkedés a 2019-es eredményhez (115,5 milliárd) képest. Ezzel a növekedés lepipálta a 2018-2019 közötti élénkülést, akkor ugyanis “csak” 9,4%-os volt az ugrás. Az App Store-on a “Fotó és videó” kategória volt s legkeresettebb 2,5 milliárd letöltéssel, a Google Playen az “Eszközök” kategória  hasított 7 milliárd telepítéssel.

A legtöbbször letöltött nem játék-jellegű alkalmazások összesítésben és platform szerint, 2020. Forrás: SensorTower

A nem játék kategóriában a TikTok uralta mindkét platformot, Androidon és összesítésben pedig a WhatsApp lett a második. Az App Store-on viszont a Zoomé ez hely, ami a Play Áruházban csak a negyedik pozícióig jutott.

A legtöbbször letöltött mobilos játékok összesítésben és platform szerint, 2020. Forrás: SensorTower

A legkeresettebb játékok listáján jól látható, hogy ez az év az elképesztő hype-ot generáló Among Us-ról szólt, bár érdekes, hogy még az általános hisztéria sem volt elég az androidos vezető helyhez. A ST mérése szerint csak az első alkalmat számítva a két platformon összesen 56,2 milliárd játéktelepítésre került sor 2020-ban, ami 33%-os növekedés 2019-hez képest. A Google eszközeinek számbeli fölényét mutatja, hogy ebből 46 milliárd telepítés a Google Play Áruházból indult (itt a vezető Garena Free Fire-t 254 milliószor installálták).

Forrás: SensorTower

Borítókép: Rami Al-zayat/Unsplash

Kapcsolódó cikkeink

Egyre nagyobb teret nyernek a szolgáltatások és reklámok az Apple portfoliójában

Anikó

Eszméletlen összeget költöttünk appokra 2021-ben is

Anikó

Többfrontossá válik az Apple és Meta közti háború

Anikó