IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Zuckerberg szerint hülyeség az Apple AR szemüvege

A Facebook CEO-ja szerint olyan az egész ötlet, mintha valaki egy Apple Watchot akarna a fejére tenni.

Mark Zuckerberg egész szenzitív hangulatában van mostanság, ugyanis folyamatosan beszólogat vagy elégedetlenkedik az Apple dolgaival. Először azt sérelmezte, hogy az iOS 14 meg tudja mondani, ha a valamelyik alkalmazás használja a kameránkat vagy a mikrofonunkat, majd azt a lehetőséget, hogy személyre szabott reklámokhoz ki lehessen kapcsolni az adatgyűjtést. Ezután az volt a baja, hogy az Apple az App Store szabályai szerint szeretne 30%-ot begyűjteni a Facebook által eladott koncertjegyekből, majd pedig az, hogy az App Store túlságosan monopolhelyzetben van.

Most sem bírta szó nélkül hagyni az Apple terveit, miszerint készítenek egy AR szemüveget. Szerinte az egész ötlet hülyeség, ugyanis jelenleg egyáltalán nem tart ott a technológia, hogy ízlésesen ki lehessen vitelezni a dolgot, és amúgy is feleslegesnek gondolja.

Most őszintén: kell ez nekünk? – Forrás: Startuponline

Egyáltalán nem gondolom, hogy az AR elég jó lesz addig, amíg nem tudunk ténylegesen olyan szemüvegeket készíteni, amik pontosan úgy néznek ki, mint egy normális szemüveg. És a jelenlegi helyzetben ezek az AR tervek egy vastag keretet vizionálnak vastag lencsével. Nem hiszem, hogy tart már ott a technológia, hogy ízlésesen és vékonyan meg tudjuk oldani a dolgot. Remélem azért a következő években szépen lassan eljutunk majd ehhez. Nem lesz egy egyszerű feladat, ugyanis mindenki máshogy áll a kérdéshez és más módszerekkel kísérletezik, és sokan csak azt hiszik ez az egész arról szól, hogy hologramokat vetítenek ki a világba. Ez kb olyan, mintha egy Apple Watchot raknánk a fejünkre. Engem egyáltalán nem érdekel, nem fogunk erre fókuszálni, csinálja meg őket más.

Mark Zuckerberg

Nem teljesen tiszta, hogy az Apple-nek is mi a terve az AR szemüvegükkel, ugyanis egyelőre Jon Prosser Apple leaker, osztott csak meg nagyobb „terveket” a projektről. Szerinte az Apple Glass LiDAR szenzorokat fog használni, de nem lesz benne kamera. A kamera belső lencséjén jelennének meg az értesítések, és gesztusvezérléssel irányíthatnánk. Ráadásul Prosser arra tippel, hogy ezt még idén év végéig bejelenthetik. A másik nagy szivárogtató, Mark Gurman szerint azonban csak jövőre erősítheti meg az Apple a készületeit, és leghamarabb 2023-ra lehet belőle valami.

Tim Cook azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem érdekli őket, hogy elsők legyenek egy ilyen eszköz elkészítésében, csak is az, hogy minél jobb és minőségibb megoldást tárhassanak a felhasználók elé.

Ti felvennétek egy AR szemüveget, vagy ennyire már nem akarnátok folyamatosan a kütyüiteket látni?

Forrás és borító: Cult of Mac

 

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó