IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Apple 2020 – Ez történt idén almás fronton

2020-ban bőven adtak témát a cupertinóiak termékei és szolgáltatásai, de szerencsétlenségükre még a balhéik is.

Lassan itt az év vége, ideje számot vetni. Almás fronton igazán erősre sikeredett a 2020-as szezon, a cupertinóiak valóságos kütyüdömpinggel igyekeztek utat találni a vásárlók megtakarításaihoz. Azonban nem csak új termékeket kaptunk, hiszen a szolgáltatások terén is volt némi mozgolódás, miközben a cég országokkal és vállalatokkal egyaránt vitába keveredett a kiváltságos helyzete miatt. Lássuk, hogy mit is hozott ez az esztendő!

Termékek

Habár most a csapból is a vadonatúj ARM-es Macek folynak, az év első lényegesebb mozzanata még az Intel-alapú MacBook Airhez kötődött. Március 18-án mutatták be a 999 dollárról induló új gépet az Intel 10. generációs processzorával, amivel akár kétszer gyorsabb teljesítményt ígért az elődnél. Ennél azonban sokkal fontosabb volt, hogy a masina megkapta a 16 hüvelykes MacBook Prón bevezetett Magic Keyboardot, s ezzel az olcsóbb gépen is elbúcsúztunk a nem túl népszerű pillangómechanikás billentyűzettől.

Az iPad Pro és a Magic Keyboard az új, “lebegő” kialakítással. Forrás: Apple

Az Airrel egy időben debütált a frissített iPad Pro is, megkoronázva az iPad 10. születésnapja körüli felhajtást. Az eredeti almás táblát 2010. január 27-én mutatták be, viszont csak április 3-án került piacra, így 2020 első hónapjaiban folyamatosan záporoztak az iPad-évfordulós tartalmak a techoldalakon. A negyedik generációs Pro méltó módon ünnepelte az alkalmat: kapott egy látványos trükköket tudó LiDAR-szkennert, valamint kiegészítőként háttérvilágított tapipados billentyűzetet is (szintén Magic Keyboard néven). A zászlóshajó-tabletbe természetesen frissített processzor is került A12Z néven, ami viszont lényegében megegyezik az A12X-szel, csak a GPU terén mutat némi plusz erőt

Az iPad-front nagy eseménye volt még az is, hogy a március 24-én kiadott iPadOS 13.4-be végre bekerült a teljesértékű billentyűzet és egér támogatás, amivel az almás tabletek újabb jelentős lépést tettek a „laptoposodás” irányába.

Tavasszal viszont a legtöbbeket az tartotta lázban, hogy vajon milyen lesz az új iPhone SE? Legalábbis azokat, akik nem olvasták azt a rengeteg pletykát és szivárogtatást, amiből azért már előre ki lehetett következtetni a választ. Az Apple budget mobilja végül a 2017-es iPhone 8 ráncfelvarrása lett A13-as chippel és +1GB memóriával. A két készülék valójában annyira hasonló, hogy több alkatrészük is csereszabatos, a kameraszenzor például teljesen ugyanaz. Viszont itt már van Portré mód, aminek bizonyára sokan örülhetnek. Összességében az SE egy korrekt belépő mobil, tesztünket itt olvashatod.

A második generációs SE nem az lett, aminek néhányan várták. Forrás: Apple

Április és szeptember között nem került sor nagy hardveres bejelentésre, de azért akadtak történések. Májusban kaptuk egy felemás frissítést a 13 hüvelykes MacBook Próhoz: a dupla tárhelynek és a Magic Keyboardnak ugyan örültünk, de a 10. generációs Intel processzorok itt kimaradtak az alap konfigból, a legolcsóbb gépnél továbbra is a 8. generációval kellett beérnünk. Ennél jobban sikerült az augusztusi csendes iMac 27” frissítés: ehhez már alapból jár a 10. generációs chip, SSD tárhelyet és új grafikus kártyákat kaptunk, illetve megnőtt a FaceTime kamera felbontása is. A nyári időszak legizgalmasabb mozzanata viszont egyértelműen a WWDC volt, ahol leleplezték a widgetekkel és új menüvel támadó iOS14-et, valamint a teljesen átszabott macOS Big Surt.

És akkor itt fordulunk rá az őszre, ami a koronavírus miatt rendhagyó módon alakult. A cupertinóiak lemondtak a személyes részvételt igénylő grandiózus keynote-ról, s helyette három előre rögzített online eseménnyel jelentkeztek. A sort a szeptember 15-i „Time Flies” event nyitotta, ami az Apple Watch Series 6 mellett a régen várt, jóárasított SE-t is elhozta. Watch-fronton mindenképp a budget-óra az év fejleménye, jóval olcsóbb árával igazi slágertermék lehet, még Anikó is gyorsan rárepült. A Time Flies azonban új iPadeket is tartogatott: az alap iPad változatlan áron kapott jóval erősebb chipet, míg az Airből gyakorlatilag Prót csináltak, ám ez sajnos sajnos jelentős áremelkedéssel járt. Hogy az új választékból melyik lehet a neked való, arról itt olvashatsz.

A legtöbb figyelmet persze egyértelműen az októberi prezentáció, a „Hi, Speed” kapta, hiszen ez leplezte le a 2020-as iPhone-okat. Az Apple idén soha nem látott mennyiségű telefonnal támad, hiszen az SE mellé 4 különböző méretű és felszereltségű mobilt kaptunk. Az iPhone 12 és az iPhone 12 mini kedvezőbb árral, illetve kisebb mérettel csábít, míg a Pro-vonalon továbbra is a „mindent bele, minél drágábban” elv érvényesül. A legfeltűnőbb változás viszont nem a négymodelles felállás, hanem az iPhone 4 dizájnjához való visszatérés lett, ami még az (egyelőre korlátozottan hasznos) 5G támogatásról is elvonta a rivaldafényt.

A telefonokhoz kaptunk egy vadonatúj mágneses kiegészítőcsaládot is, amit a cupertinóiak az eredetileg 2006-ban bevezetett MagSafe név alatt futtatnak. Ezek közül a MagSafe Duo vezeték nélküli töltő a legérdekesebb, ami végül decemberben került a boltokba. Szintén ezen az októberi eseményen mutatták be a HomePod olcsóbb kistestvérét, a HomePod minit, ami az USA-ban már csak az ára miatt is nagy karriert futhat be, hazánkban viszont hivatalosan nem árusítják.

Az eddig leírtak jelentősége azonban eltörpül a teljesen új időszámítást hozó Mac-bemutató, a november 10-én tartott „One More Thing” mellett. Ezen leleplezték az almás számítógépek következő generációját (MacBook Air, MacBook Pro, Mac mini), az Intel-alapú chipekről átállva a házon belül fejlesztett ARM-es M1-re. Az Apple történetében eddig csak két ilyen váltás volt (Motoroláról PowerPC-re, majd PowerPC-ről Intelre), s a jelek szerint ezúttal sem tettek rossz lóra cupertinóban. Az elmúlt hetek korai tapasztalatai alapján legalábbis úgy tűnik, hogy az M1 névre keresztelt chip szédítő sebességet hozott, és még az emulálva futtatott programok is szépen muzsikálnak vele.

S amikor már azt gondoltuk, hogy idén nem lesz több újdonság, az Apple december elején egy szimpla sajtóközleménnyel leleplezte a hosszú évek óta várt AirPods fejlhallgatót, ami a Max nevet viseli. A termék címszavakban: H1 chip, 20 órás üzemidő, 5 választható szín, és brutális, 234.990 forintos árcédula.

Szolgáltatások

Az almás szolgáltatások számára 2019 volt a nagy év, hiszen  ekkor startolt az Apple streaming platformja, a TV+, illetve az előfizetős játékkollekciót kínáló Arcade is. Az ősz során mindegyikről készítettünk szülinapi áttekintést, melyeket itt és itt olvashatsz. Röviden összefoglalva annyit lehet mondani, hogy 2020-ban mindkettőnél gőzerővel bővült a tartalmak listája, de Netflixnek és a hagyományos mobiljátékoknak egyelőre még nincs félnivalójuk.

Októberben viszont a cupertinóiak beigazolták a korábbi pletykákat, és egy teljesen új ajánlatba, a mindent összefoglaló Apple One csomagba szervezték szolgáltatásaikat. Ebben összesen havi 3350 forintért mindent megkapunk a Musictól az Arcade-en és a TV+-on át az 50 GB-os iCloud tárhelyig, ami sokakat ösztönözhet arra, hogy adjanak egy esélyt az almás platformoknak.

Decemberben pedig kiderült, hogy ebben az évben sem maradunk vadonatúj szolgáltatás nélkül: 14-én elindult az Apple Fitness+, amivel a cupertinóiak az edzéseinkről igyekeznek gondoskodni. A lépés remekül passzol a cég egészségcentrikus fejlesztéseihez (pl. Apple Watch aktivitási körök és fitnesz, szívfigyelési funkciók), pár év múlva talán saját online kórházuk is lesz.

Összességében 2020 az Apple szolgáltatásainak izmosabbá tételéről szólt, hatalmas leleplezésekről és merész új irányokról nem számolhatunk be. Ez persze nem is csoda, hiszen a cupertinóiak tavaly hatalmas fába vágták a fejszéjüket a streaminggel és a játékokkal, melyek „bejáratása” még egy ekkora cégnek is jelentős kihívás.

Balhék

Az idei évben az Apple mintha többfrontos háborút vívna a világ ellen, s bár a csatározás számos területen zajlik, a téma ugyanaz: a vállalat túlzottnak vélt hatalma a saját birodalma felett. A leghangosabb botrányt az Epic Games augusztusban indított támadása váltotta ki, amivel a Fortnite fejlesztője a cupertinóiak által felszámolt 30 százalékos App Store-jutalék ellen tiltakozott, ennek a végkimenetele csak 2021-ben dől el. Anikó szeptember végéig egyetlen nagy cikkben követte a szappanopera fordulatait, a Barátok Közt befejezését gyászolók itt vigasztalódhatnak az összeállítással.

Augusztusban az Apple a streamelt játékok kapcsán is összetűzésbe keveredett, elsősorban a Microsofttal. A redmondiak szerették volna, ha a saját Xbox Game Pass Cloud Gaming (leánykori nevén xCloud) szolgáltatásuk almás eszközökön is elérhetővé válik, a cupertinóiak viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy minden streamelhető játékot külön tételként szerepeltessenek az App Store-ban. A megoldást végül a Geforce Now és az Amazon Luna által is használt webes app hozhatja el, az Apple-re azonban kezd ráégni, hogy csak a jutalékai és az Arcade védelmében keménykedik ennyire.

S ha ez nem lenne elég, a cégnek Európában és az Egyesült Államokban is trösztellenes vizsgálatokkal kellett szembenéznie. Júniusban az Európai Bizottság indított eljárást, méghozzá a Spotify beadványa nyomán. A zenestreaming-platform ugyanis nehezményezi, hogy jutalékot kell fizetnie az App Store-ban, miközben az ez alól nyilván mentesülő Apple Musickal is kénytelen versenyezni. Az Apple válasza többek között az, hogy a Spotifytól csupán 15%-os jutalékot vonnak, és csak a teljes tagság 1%-a után. A svédek azonban kitartanak, az Epickel és a Tindert birtokló Match Grouppal társulva még egy alma-ellenes szövetséget is összehoztak Coalition for App Fairness néven.

Az Apple-re zúduló nyomásban katalizátor szerepet játszott, hogy hiába hivatkoznak újra és újra egyenlő feltételekre, még az év első felében kiderült, hogy az Amazon Prime Video használhatja a saját fizetési rendszerét, míg emiatt a Fortnite-ot pár hónappal később szó nélkül kivágták az App Store-ból.  A fizetős hercehurca kapcsán a legfrissebb fejlemény, hogy az Apple engedni látszik, s jövőre minden, 1 millió dollárnál kevesebb éves árbevételű appnál 15%-ra mérsékli a levonandó jutalék arányát. Ez persze egyáltalán nem érinti a rendszert leghangosabban ellenző óriáscégeket, de a tárgyalótermekben remek hivatkozási pont lehet.

Forrás: MacRumors

Ami pedig az amerikai vizsgálatot illeti, az USA-ban is évek óta téma a techcégek túlzott hatalma, a Facebook, az Amazon, a Google és az Apple vezetőit nyáron a Kongresszus vizsgálóbizottsága is meghallgatta a témában. Az eljárást összefoglaló jelentést októberben adták ki, ami egyenesen a gigászok feldarabolására tett javaslatot. Ebből ugyan jó eséllyel nem lesz semmi, ám ez a dokumentum is megfogalmazta, hogy az Apple torzítja a versenyt az appok szabad telepítésének korlátozásával. Ez pedig olyan rossz „ajánlólevél”, ami később újra és újra előkerülhet.

Egy ilyen cikk keretei szűkösek ahhoz, hogy az Apple 2020-as csatározásait teljes egészében feltárjuk és részletezzük, ám ez kiválóan mutatja, hogy milyen mozgalmasan alakult az idei év. 2021 nagy kérdése, hogy kapunk-e végszót az Epic-ügyben és az Európai Bizottságtól, ezek kimenetele ugyanis nagyban formálhatja a cég jövőjét.

2021?

Az Apple-hírek követőiként tehát határozottan emlékezetes esztendő áll mögöttünk, no de mi várható jövőre? Jósolgatni leginkább a termékek terén lehet. A 2020-ra várt kütyük között például egy ideig visszatérő szereplő volt a nyomkövetésre alkalmas AirTag, ám ezt végül nem kaptuk meg, viszont 2021-ben simán feltűnhet, leghamarabb szintén tavasszal.

Forrás: Pinterest

Az iPhone esetében valószínűleg nem lesznek földindulás-szerű változások, hiszen idén új dizájnt és új modellpalettát is kaptunk. A Maceknél viszont a 16 hüvelykes MacBook Pro, az iMac, illetve a Mac Pro sem kapott még M1-es chipet, így az elég nagy dobás lenne, ha valamelyik csatlakozna az idén bemutatott ARM-családhoz. iPad-vonalon a mini idén érintetlenül maradt, szóval elméletben ott is történhet egy s más. Továbbá az iPad Prónál sem teljesen elképzelhetetlen, hogy az A12Z-t leváltják az A14 valamilyen változatára, mivel a 2018-as kiadás is csak egy évvel követte az előzőt.

Érdemes lehet figyelni még az Apple TV-re is, hiszen a jelenlegi, ötödik generációs doboz már 2017 ősze óta a piacon van, így alaposan ráférne egy frissítés, már csak az Apple Arcade erőforrásigényesebb játékai miatt is. Végezetül pedig a Watch-front sem feltétlenül lesz unalmas, a mindent IS tudó elemző, Ming-Chi Kuo szerint ugyanis 2021-ben új dizájnt kaphat az almás okosóra.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó