IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Mit várhatunk idén Apple fronton?

Bár 2020 után szinte minden csak izgalmasabb lehet, az Apple háza táján valóban érdekes újdonságok garmada sorakozik az idei évre.

Köszönhetően főleg a saját gyártású M1 chippel érkező, megújuló MacBook Próknak és iMaceknek. De számítunk még új iPhone 13-ra, az Apple Watch Series 7-re, frissített AirPodsokra, új Apple TV-re és egyebekre is. Vegyük sorba milyen újdonságokkal szolgálhat idén a vállalat.

2021 első fele

Apple Siliconos iMac

Az Apple több új iMac modellen dolgozik, melyek Apple Silicon chipekkel rendelkeznek majd, beleértve mind a csúcskategóriás, mind pedig a belépő szintű modelleket. Pletykák érkeztek egy újratervezett ‌iMacről is, amely vékonyabb kávájú és 23-24”-es képernyőmérettel rendelkező, iPad Próra külsőleg hajazó készülék lehet

Ez az iMac lehet a jelenlegi 21,5”-es modell utója, amely valószínűleg összességében ugyanakkora méretű lenne, mint a meglévő verzió, ha az Apple nagymértékben csökkentené a káva méretét.

A vállalat jelenleg 16 nagy teljesítményű és 4 nagy hatékonyságú magot tartalmazó processzorokat készít, de az asztali gépek számára akár 32-re is felbővítheti a nagy teljesítményű processzormagok számát. Ezzel akár a iMac Prót ki is lökhetnék a kínálatból. 

Az új iMacek várhatóan tavasztól őszig jelenhetnek meg, így elképzelhető, hogy az év elején jöhet a régóta pletykált 23-24”-es modell, majd később egy magasabb kategóriás verzió, valamikor az év vége előtt.

AirPods

Az Apple olyan harmadik generációs ‌AirPodsokon dolgozhat, amelyek hasonló formájúak, mint az AirPods Pro, rövidebb szárral és cserélhető szilikon füldugókkal.

Míg az új ‌AirPods‌ várhatóan örökli az ‌AirPods Pro‌ vonásait, a harmadik generációs fülhallgatók megfizethetőbbek lehetnek, és hiányozhatnak belőlük olyan csúcskategóriás funkciók, mint az Aktív zajszűrés. Állítólag egy új vezeték nélküli chipet is fejlesztenek, amelyet beépíthetnek az ‌AirPods‌ 3-ba, így javítva az akkumulátor élettartamát.

iPad Pro

Folyamatos pletykák szerint az Apple a 12,9”-es ‌iPad Pro‌ új verzióján dolgozik, és a tablet várhatóan Mini-LED kijelzővel érkezhet. A legtöbb híresztelés a 12,9”-es iPad-re összpontosít, de lehetséges, hogy lesz frissített 11”-es modell is.

Akadtak pletykák OLED kijelzővel szerelt ‌iPad Pró‌król is 2021-re, de valószínűtlennek tűnik, hogy az Apple két új megjelenítési technológiát vezetne be párhuzamosan, és elemzők szerint az OLED-es ‌iPadek‌ legkorábban 2022-ben fognak megjelenni.

A frissített ‌iPad Pro‌ a Mini-LED kijelző mellett 5G csatlakozási lehetőséget is tartalmazhat, mivel a legújabb iPhone-ok már 5G-s chipekkel rendelkeznek, és várhatóan erősebb A14X-es processzorokkal szerelhetik őket, melyek hasonlítanak az ‌M1-es‌ Macekben használt processzorokhoz. Hallhattunk már néhány híresztelést egy új, fekete színű Apple Pencilről is, több-kevesebb valóságalappal.

2021 második fele

14,1 és 16,1”-es MacBook Pro

Az Apple újratervezett MacBook Pro modelleket fejleszthet, melyek 14,1 és 16,1”-es méretűek lehetnek, a meglévő 13″ és 16”-es MacBook Pro modellek helyébe. Persze lehet éppen az ellenkezője is, most, hogy a belépő szintű 13”-es MacBook Prót már lecserélték Apple Siliconosra.

Mindkét modell vékonyabb kávával rendelkezhet, ezzel ugyanakkora házba nagyobb képernyő is kerülehet. Olyan pletykák is felröppentek, hogy az új MacBook Pro Mini-LED kijelzővel érkezehet, ami jelentős javulást hozhat a kijelző minőségében. És itt is ugyanúgy jöhetnek a 16+4 magos ARM megoldások, valamint a 16 és 32-magos GPU-k.

iPhone 13

2021-ben négy, azonos méretű iPhone-modellt várunk, csak úgy, mint az iPhone 12 esetében: két 6,1, egy 6,7 és 5,4”-es variáns érkezhet. „Szokásos” kettő magasabb kategóriás Pro modell, kettő pedig a megfizethetőbb haha skálán mozoghat.

Az Apple várhatóan ugyanazt a formavilágot hozza majd a legújabb készülékeknél is, mint amit a 12-vel bevezettek, de a megjelenő készülékek egyike potenciálisan port nélküli kivitelű lehet, Lightning csatlakozó nélkül. Ez lehet Qi-alapú töltők és újraélesztett MagSafe-technológia kicsúcsosodása.

Az új iPhone-ok 120 Hz-es ProMotion kijelzőkkel rendelkezhetnek a még patikább megjelenítő- teljesítmény érdekében, valamint kerülhet beléjük valamilyen újabb kameratechnika, egy gyorsabb A15-ös processzor és a Qualcomm továbbfejlesztett 5G modemes chipje.

Néhány pletyka szólt már arról is, hogy az Apple mind Face ID-val, mind pedig a kijelzőbe integrált Touch ID-val is dolgozhat, és lehetséges, hogy 2021 lehet az év, amikor bemutathatják a kettős biometrikus technológiát.

iPhone SE „Plus”

A régóta várt, tavaly bemutatott iPhone SE megmaradt az iPhone 8 stílusú kivitelnél, de 2021-ben megkaphatjuk a készülék újratervezett „Plus” verzióját. Ming-Chi Kuo szerint Cupertinóban készülhet az “‌iPhone SE‌ Plus”, amely teljes képernyős kivitellel rendelkezik, nincs benne Face ID, és az új iPad Airben bemutatott, a készülék oldalán lévő bekapcsológombba épített a Touch ID-s ujjlenyomat-érzékelővel rendelkezhet.

Az új telefon várhatóan 6,1 hüvelykes kijelzőt, dupla kamerát kaphat és talán 5G-támogatást is nyújt, ami szintén hasonlóvá tenné az ‌iPhone 12‌-hez. 

Kuóval szemben a Barclays elemzői azonban nem hiszik, hogy az Apple belátható időn belül tervezi az ‌iPhone SE‌ frissítését. Ross Young kijelzőkkel foglalkozó elemző álláspontja szerint, az ‌iPhone SE‌ frissített verziója 2022-ig nem várható, tehát semmi sem garantált.

Apple Watch Series 7 és SE 2

Az Apple évente jelentkezik új Apple Watch modellekkel, így 2021-ben már a Series 7-re számítunk. Jelenleg nem sokat tudunk a 7. szériáról, de a lehetőség mindig adott valamilyen új egészségügyi funkcióra és lehet hogy búcsút inthetünk a fizikailag valóban mozgó gomboknak. 

Az Apple folyamatosan olyan módszert kutat, mely a vércukorszint nem invazív mérésére szolgál, de még nem tudni, hogy az ilyen típusú érzékelők bekerülhetnek-e a 2021-es Apple Watchba.

A 7. sorozat mellett esély van arra, hogy az Apple Watch SE új verzióját is beszerezhessük. Az Apple 2020-ban mutatta be az Apple Watch SE-t, mint a 6-os sorozat olcsóbb alternatíváját, természetesen ez is bombasiker lett.

Meglepetés termékek

AirPods Pro

Forrás: Digital Trends

Az szinte biztosnak tűnik, hogy a vállalat már fejleszti az AirPods Pro‌ új verzióját, mely kompaktabb kivitelű és új vezeték nélküli chipet is tartalmazhat. A következő generáció kiküszöbölheti az alulról kilógó rövid szár problémáját lekerekítettebb formavilággal. Így dizájnjában közelebb állhatna olyan versenytársak vezeték nélküli fülhallgatóihoz, mint a Google és a Samsung.

A hardveres szivárgások alapján még annak is fennáll a lehetősége, hogy az ‌AirPods Pro‌ 2 talán két méretben lesz kapható, de ezt még nem erősítették meg.

iPad mini 6

‌Ming-Chi Kuo szerint az Apple az iPad mini új verzióján is dolgozik, amely 8,5-9”-es méretűre nőhet, talán a jelenlegi 7,9”-es modell kávájának csökkentésével.

Az új táblagép talán már tartalmazhat Mini-LED-es kijelzőt, mivel az Apple a hírek szerint a technológiát több iPadre is tervezi elhozni egyszrre. A Mini-LED technológia lehetővé tenné a vékonyabb és könnyebb kialakítást anélkül, hogy rontaná a kijelző minőségét.

Apple TV

A legutóbbi ‌Apple TV‌ frissítés 2017-ben érkezett, így kezd már igencsak sürgetővé válni a termék megújítása. Szerencsére több forrás is azt sugallta, hogy új modell érkezését várhatjuk 2021-ben.

A pletykák szerint az új generációs ‌Apple TV‌ A12X Bionic chippel szerelve is érkezhet vagy akár ugyanazzal az A14 processzorral, amelyet a 2020-as iPhone-oknál használtak. Az újabb chip lehetővé tenné, hogy az Apple TV jobb teljesítményt nyújtson többek közt az Apple Arcade-es játékokhoz is.

A következő generációs ‌Apple TV‌ modellek több tárhelyet is kaphatnak, 64 és 128 GB-os tárolási lehetőségeket kínálva, és megújulhat a Siri Remote is. Még Lokátor funkciója is lehet a távirányító megtalálásához, ha éppen elnyelné a kanapé. És szólt a fáma U1 chipről is, ami pedig a HomePod miniből lehet ismerős. A kis okoshangszóróhoz hasonlóan az új ‌Apple TV‌ is otthoni hubként szolgálhat a későbbiekben.

Meg nem erősített pletykák szerint az Apple bemutathatja az ‌Apple TV‌ erősebb verzióját is, mely konzolszerű teljesítményt kínálhat. Ez a fejlesztőkkel együttműködve konzolszintű játékokat hozna az Apple Arcade kínálatába.

AirTag

Az Apple jó régóta dolgozhat a Tile versenytársán, az AirTagen, de azt még mindig nem tudjuk, mikor láthatjuk őket. Az AirTag eredetileg már 2020-ban várható volt, de továbbra sincs semmilyen kézzelfogható jele az indulásnak.

Az ‌AirTags‌ről szóló információk már az iOS 13 megjelenése óta szivárognak, de még mindig nem vagyunk biztosak abban, hogy egyáltalán hogy fog kinézni a ‌kis tracker‌. Néhány, az iOS-ben található egyszerű kép alapján ezek kicsi, kör alakú címkék lehetnek beépített Bluetooth és ultra-szélessáv támogatással. De semmi többet nem tudunk néhány megkérdőjelezhető forrású termékfotónál

Apple Glass

Az már biztos, hogy az Apple valamilyen kiterjesztett valósággal működő headseten vagy intelligens szemüvegen dolgozik, de hogy ez mikor kerülhet a boltok polcaira az továbbra is teljes rejtély.

Mostanában nem volt sok AR headset-pletyka, de korábban akadtak olyan híresztelések, melyek szerint 2021 végétől 2023-ig terjedő sávban bármi megtörténhet, így esélyes, hogy valamilyen kiterjesztett valósággal működő eszközt láthatunk ebben az évben, ha máshogy nem, bejelentés szinten.

A pletykák arról is szóltak, hogy két párhuzamos projekt van kilátásban, különválasztották az intelligens szemüveget és a fejre szerelhető eszközt, amelyek közül az utóbbi érkezhet korábban. A heaset a hírek szerint hasonló lehet a Facebook Oculus Questjéhez, de karcsúbb, könnyebb kivitelben.

Állítólag tartalmaz egy nagy felbontású kijelzőt beépített kamerákkal, valamint olyan technológiákat, mint a 3D környezeti letapogatás és a fejlett emberi érzékelés. Az Apple célja egy külön App Store létrehozása lehet, amelynek középpontjában a játék, a videotartalom streaming és a videókonferencia állhat.

Én, személy szerint, ha mindez terv szerint belefér a 2021-es évbe, akkor már elégedett leszek. Ha 2020-as évet a teljes káosz, össze-vissza csúszkálás és előreláthatatlanság mellett sikerült több-kevesebb sikerrel lehozni, akkor jóval bizakodóbban tekinte az idei évre.
Anikó

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó